Belencsák Késes Dinasztia
- Értéktárak melyekben szerepel:
települési - Szakterületi kategória
kulturális örökség - Fellelhetősége:
Körmend
Rövid bemutatása:
Dinasztia első képviselője Belencsák Mihály volt, aki 1875-ben született a felvidéken. A késés mesterséget ipari inasként tanulta ki, egy vízimalomban működő késkészítő iparosnál helyezkedett el. Mivel akkoriban elektromos áram nem állt rendelkezésre ezért az ott használt gépeket vízi meghajtással tudták munkára bírni az úgynevezett „transzmisszíó” hajtás segítségével. Ennek elve, hogy a meghajtást rávezették egy tengelyre, ami lapos szíj hajtás segítségével mozgásba hozta a gépeket. Általában 4-5 gépet hajtottak ezzel a módszerrel, de nem volt ritka, hogy akár 10 eszközzel is így dolgoztak. Mihály, miután inasként felszabadult Székesfehérvárra került segédnek, König Károly műhelyébe egy Vámosi István nevű leendő késessel együtt, aki később ugyancsak hírnévre tett szert.. 1904-ben megnősült és 1906-ban fia született. A Mihály még ebben az évben önállósította magát barátjával, és hogy családját el tudja tartani, ezért portékáját az ország különböző városainak vásárain kínálta.
Így jutott el a Körmendre, ahol ebben az időben jelentős országos vásárokat tartottak. A vásárban összeismerkedett és jó barátságba kerültek a Blickle faesztergályos családdal, akik azt javasolták nekik, hogy telepedjenek le Körmenden, ezért 1907-ben az elköltözés mellett döntött. Körmenden ekkoriban nem volt késes ezért remélték, hogy biztos megélhetést nyújt nekik a kisváros és környéke.
A következő kihívást a műhelyének berendezése. Bútorokat és szerszámokat csináltatott majd segítőkész körmendi iparos társai közreműködésével Körmendre szállították azokat. Az első műhely egy parányi csupán 8m2-es kis helyiség volt, amit a körmendi iparosok ajánlottak fel számára. A problémát továbbra is az áram hiánya jelentette, ami miatt napszámosokat kellett felvennie, hogy a gépeket emberi erővel hajtsák meg. Egy évvel később viszont már lehetőség volt egyenáram bevezetésére a városban, amit a körmendiek közül elsőként be is vezettetett a műhelyébe. Innentől kezdve a dolgok könnyebbé váltak. Szép- és minőségi munkájának köszönhetően hamar kivívta a körmendiek és a környező falvakban élők elismerését, akik bizalommal fordultak hozzá.
A Háború során ő is megkapta a behívólevelét, de a munka ez alatt sem állt le. Távollétének ideje alatt, felesége felügyelete mellett továbbra is készültek a kések változatlan minőséggel. A Kárpátokon keresztül tért haza Körmendre, de a háborúban szerzett sebei miatt egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy teljes értékű munkát tudjon végezni, ezért fia, az elemi iskola elvégzését követően beállt a munkálatokba. Belencsák Béla 1922-ben szabadult fel késesként, de rögtön utána vándorútra indult és egy kocsigyártó barátjával, kerékpárral a németországi Augsburgig mentek, de mivel nem találtak állást ezért továbbálltak Párizsba. Belencsák Béla itt sem kapott munkát, de a barátja el tudott helyezkedni a Renault gyárban, mint kocsifényező. A kudarcok ellenére hazafelé egy hirdetésre bukkant, ami egy milánói kés gyárba vezette, ahol el is tudott helyezkedni. Precizitásának köszönhetően hamar elismerték munkáját de 3 év munka után saját kérésére elengedték és hazatért. Munkájának befejezte után, főnökei egy elismerő oklevélben részesítették. Hazatérte után, édesapja betegsége miatt folyamatosan, dolgoznia kellett. 1927-ben Belencsák Mihály elhunyt, így munkásságát, iparát ő vette át. Külföldön szerzett szaktudását itthon csak kis mértékben tudta kamatoztatni, mivel úgy döntött, hogy megmarad a kézimunka mellett, amelyet még a szülői fészekben tanult el. Ezért sem volt két egyforma bicska. Bár a külső formajegyek megegyeztek, de mégis más és más volt minden egyes kés.
1933-ban házasodott meg, és feleségétől nyolc gyermeke született. A második világháborúban motoros futárként szolgált. A háborút követően nehéz idők vártak a családra. Körmenden három iparos maradt meg az ipartestületben közöttük Belencsák Béla. Műhelyeiket (amik a mostani Bástya utcában voltak) a Kisker terjeszkedése miatt elvették. Emiatt a családi háznál kellett kialakítani az új műhelyt, mivel nem volt hajlandó kiszolgáltatottja lenni a rendszernek. Fia, id. Belencsák István elbeszélése szerint, azért lett olyan kicsinyke az ottani műhely, mert „édesanyja nem engedett nagyobb részt leválasztani a szobából”. A munkamegosztás a következőképpen alakult: Béla megállás nélkül dolgozott a késeken, míg felesége a többi iparossal, vásári szekérrel járta a vidéket gyakran 40-50 km távolságokban, hogy megélhetést biztosítsanak a család számára. A nagymamának az otthonmaradt gyermekekre volt gondja és a házimunkák zömét is ő végezte. Belencsák Béla gyermekek közül először legidősebb fia Béla tanulta ki a mesterséget, de sajnálatos módon ő fiatal korában elhunyt. 1956-től id. Belencsák István állt be inasnak, aki 1959-ben szabadult fel. Egészen a közelmúltig ugyanott a családi ház kis műhelyében dolgozott ahol édesapja berendezte az új műhelyt. Belencsák Istvánnal számtalan interjút közöltek mind újságok mind televíziós csatornák ezzel is elismerve munkásságát és helyet kapott az Iparosok Az Európai Unióban című könyvben is. Azonban talán a legnagyobb elismerés mégis az volt, mikor egy ’56-ban az országot elhagyni kényszerülő férfi családi látogatása alkalmával visszajutott Körmendre. Elsétált az üzlet előtt, benézett a műhely ajtón és felkiáltott, hogy „Létezik még a híres Belencsák kés!” Több órás kedélyes beszélgetés után vásárolt egy bicskát és búcsúzóul így szólt „Ez a bicska egy szelet Magyarország a zsebemben”.
Belencsák István szakmai tudását, tapasztalatait két öccsének is átadta. Belencsák Ferenc, aki szintén késesség kitanulása mellett döntött, ebben a műhelyben sajátította el a mesterséget, és Sopronba költözve és ott öregbítette a Belencsák nevet napjainkban is. Fia László ugyancsak előre jelezte, hogy tanulmányait követően ő is késesnek áll. id. Belencsák Mihály is úgy döntött, hogy kitanulja a késgyártás fortélyait, és a mai napig Körmenden dolgozik. Személye is hozzájárult, hogy a Belencsák bicska méltán országos hírűvé vált. Kollegái körében nagy elismerést vívott ki magának precíz, alázatos munkájával. 2011-ben összefogta és kiállt a Vasmegye Népművészetéért Egyesület tagjai mellett. Fia ifj. Belencsák Mihály 1983-ban állt be inasnak vele párhuzamosan gimnáziumot végezte. Kisvártatva a sok munka meghozta gyümölcsét, mivel az 1985-ös IV. Országos Táncház Találkozón fesztiváldíjat nyert (zsűri elnöke: Borbély Jolán). 2002-ben elnyerte a népművészet Ifjú mestere címet.
Ifj. Belencsák István 1987-ben születt Körmenden. akit elődeihez hasonlóan egész fiatalon elkápráztattak a műhelyben folyó munkálatok. Általános iskola felső tagozatától kezdve nem volt kérdés, hogy ő is a családi mesterséget szeretné tovább folytatni. A nyári szünetekben minden nap kivette a részét a neki megfelelő munkálatokból és 14 éves korára már az általa készített zöldég hámozó késeket az őrségi vásáron tudta értékesíteni. 18 éves korától már önállóan járta Magyarország különböző vásárait és értékesítette az édesapjával együtt készített késeket. Egyetemi tanulmánya befejeztével főállásban dolgozott édesapja mellett.
Így jutott el a Körmendre, ahol ebben az időben jelentős országos vásárokat tartottak. A vásárban összeismerkedett és jó barátságba kerültek a Blickle faesztergályos családdal, akik azt javasolták nekik, hogy telepedjenek le Körmenden, ezért 1907-ben az elköltözés mellett döntött. Körmenden ekkoriban nem volt késes ezért remélték, hogy biztos megélhetést nyújt nekik a kisváros és környéke.
A következő kihívást a műhelyének berendezése. Bútorokat és szerszámokat csináltatott majd segítőkész körmendi iparos társai közreműködésével Körmendre szállították azokat. Az első műhely egy parányi csupán 8m2-es kis helyiség volt, amit a körmendi iparosok ajánlottak fel számára. A problémát továbbra is az áram hiánya jelentette, ami miatt napszámosokat kellett felvennie, hogy a gépeket emberi erővel hajtsák meg. Egy évvel később viszont már lehetőség volt egyenáram bevezetésére a városban, amit a körmendiek közül elsőként be is vezettetett a műhelyébe. Innentől kezdve a dolgok könnyebbé váltak. Szép- és minőségi munkájának köszönhetően hamar kivívta a körmendiek és a környező falvakban élők elismerését, akik bizalommal fordultak hozzá.
A Háború során ő is megkapta a behívólevelét, de a munka ez alatt sem állt le. Távollétének ideje alatt, felesége felügyelete mellett továbbra is készültek a kések változatlan minőséggel. A Kárpátokon keresztül tért haza Körmendre, de a háborúban szerzett sebei miatt egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy teljes értékű munkát tudjon végezni, ezért fia, az elemi iskola elvégzését követően beállt a munkálatokba. Belencsák Béla 1922-ben szabadult fel késesként, de rögtön utána vándorútra indult és egy kocsigyártó barátjával, kerékpárral a németországi Augsburgig mentek, de mivel nem találtak állást ezért továbbálltak Párizsba. Belencsák Béla itt sem kapott munkát, de a barátja el tudott helyezkedni a Renault gyárban, mint kocsifényező. A kudarcok ellenére hazafelé egy hirdetésre bukkant, ami egy milánói kés gyárba vezette, ahol el is tudott helyezkedni. Precizitásának köszönhetően hamar elismerték munkáját de 3 év munka után saját kérésére elengedték és hazatért. Munkájának befejezte után, főnökei egy elismerő oklevélben részesítették. Hazatérte után, édesapja betegsége miatt folyamatosan, dolgoznia kellett. 1927-ben Belencsák Mihály elhunyt, így munkásságát, iparát ő vette át. Külföldön szerzett szaktudását itthon csak kis mértékben tudta kamatoztatni, mivel úgy döntött, hogy megmarad a kézimunka mellett, amelyet még a szülői fészekben tanult el. Ezért sem volt két egyforma bicska. Bár a külső formajegyek megegyeztek, de mégis más és más volt minden egyes kés.
1933-ban házasodott meg, és feleségétől nyolc gyermeke született. A második világháborúban motoros futárként szolgált. A háborút követően nehéz idők vártak a családra. Körmenden három iparos maradt meg az ipartestületben közöttük Belencsák Béla. Műhelyeiket (amik a mostani Bástya utcában voltak) a Kisker terjeszkedése miatt elvették. Emiatt a családi háznál kellett kialakítani az új műhelyt, mivel nem volt hajlandó kiszolgáltatottja lenni a rendszernek. Fia, id. Belencsák István elbeszélése szerint, azért lett olyan kicsinyke az ottani műhely, mert „édesanyja nem engedett nagyobb részt leválasztani a szobából”. A munkamegosztás a következőképpen alakult: Béla megállás nélkül dolgozott a késeken, míg felesége a többi iparossal, vásári szekérrel járta a vidéket gyakran 40-50 km távolságokban, hogy megélhetést biztosítsanak a család számára. A nagymamának az otthonmaradt gyermekekre volt gondja és a házimunkák zömét is ő végezte. Belencsák Béla gyermekek közül először legidősebb fia Béla tanulta ki a mesterséget, de sajnálatos módon ő fiatal korában elhunyt. 1956-től id. Belencsák István állt be inasnak, aki 1959-ben szabadult fel. Egészen a közelmúltig ugyanott a családi ház kis műhelyében dolgozott ahol édesapja berendezte az új műhelyt. Belencsák Istvánnal számtalan interjút közöltek mind újságok mind televíziós csatornák ezzel is elismerve munkásságát és helyet kapott az Iparosok Az Európai Unióban című könyvben is. Azonban talán a legnagyobb elismerés mégis az volt, mikor egy ’56-ban az országot elhagyni kényszerülő férfi családi látogatása alkalmával visszajutott Körmendre. Elsétált az üzlet előtt, benézett a műhely ajtón és felkiáltott, hogy „Létezik még a híres Belencsák kés!” Több órás kedélyes beszélgetés után vásárolt egy bicskát és búcsúzóul így szólt „Ez a bicska egy szelet Magyarország a zsebemben”.
Belencsák István szakmai tudását, tapasztalatait két öccsének is átadta. Belencsák Ferenc, aki szintén késesség kitanulása mellett döntött, ebben a műhelyben sajátította el a mesterséget, és Sopronba költözve és ott öregbítette a Belencsák nevet napjainkban is. Fia László ugyancsak előre jelezte, hogy tanulmányait követően ő is késesnek áll. id. Belencsák Mihály is úgy döntött, hogy kitanulja a késgyártás fortélyait, és a mai napig Körmenden dolgozik. Személye is hozzájárult, hogy a Belencsák bicska méltán országos hírűvé vált. Kollegái körében nagy elismerést vívott ki magának precíz, alázatos munkájával. 2011-ben összefogta és kiállt a Vasmegye Népművészetéért Egyesület tagjai mellett. Fia ifj. Belencsák Mihály 1983-ban állt be inasnak vele párhuzamosan gimnáziumot végezte. Kisvártatva a sok munka meghozta gyümölcsét, mivel az 1985-ös IV. Országos Táncház Találkozón fesztiváldíjat nyert (zsűri elnöke: Borbély Jolán). 2002-ben elnyerte a népművészet Ifjú mestere címet.
Ifj. Belencsák István 1987-ben születt Körmenden. akit elődeihez hasonlóan egész fiatalon elkápráztattak a műhelyben folyó munkálatok. Általános iskola felső tagozatától kezdve nem volt kérdés, hogy ő is a családi mesterséget szeretné tovább folytatni. A nyári szünetekben minden nap kivette a részét a neki megfelelő munkálatokból és 14 éves korára már az általa készített zöldég hámozó késeket az őrségi vásáron tudta értékesíteni. 18 éves korától már önállóan járta Magyarország különböző vásárait és értékesítette az édesapjával együtt készített késeket. Egyetemi tanulmánya befejeztével főállásban dolgozott édesapja mellett.
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett
A Belencsák késes dinasztia azon kevés iparos mestercsalád egyike, akik az elmúlt évszázad során a mai napig fenn tudták tartani iparos gyökereiket. A család késeinek múltja a századelőre nyúlik vissza és az ország területén valamint külföldön is hírnévnek örvendenek ezzel is öregbítve a város hírnevét. az általuk készített iparos termékek minősége és színvonala kiemelkedő. Az Értéktárba való felvétele a fentiek végett javasolt.
